Címünk: 1157 Budapest, Nyírpalota út 95.

Telefon: +36 30 4 210 210

Gyökérkezelés

Miért alkalmazzuk a gyökérkezelést?

A gyökérkezelés egy többlépcsős kezelési folyamat, amit akkor végzünk el, amikor a fogat már más módon nem tudjuk megtartani. Ez akkor következik be, ha a fogbél, olyan károsodásokat szenved, ami miatt azt el kell távolítani, ez lehet egy trauma hatására elhalt fog, vagy olyan mértékű szuvasodás, ami elérte és befertőzte a fogbelet. Erre utaló jelek lehetnek a ráharapásra jelentkező fájdalom, a hidegre való extrém túlérzékenység, a spontán megjelenő, rendszerint lüktető fájdalom, vagy a szájban megjelenő gennygyülem.

Mennyi ideig tart a kezelés?

Ezt előre nagyon nehéz megmondani, hiszen mindenki szervezete eltérő ütemben gyógyul, illetve eltérő módon reagál a gyökérkezelésben használt anyagokra.

Mi a menete?

Első lépésben érzéstelenítő hatása mellett megnyitjuk a fogbelet egy trepanációs nyíláson keresztül, majd eltávolítjuk a fogban még található ereket, idegeket. Ezután mechanikai és kémiai úton kifertőtlenítjük a gyökércsatornákat, majd egy gyógyszeres ideiglenes gyökértöméssel látjuk el a fogat, aminek szintén ez a feladata. Általában már erre az első kezelésre is jelentős mértékben szokott csökkenni a betegek fájdalma.

Következő alkalommal újból áttisztítjuk a fogat, ha a panaszok megszűntek és a gyökércsatornákat fertőzésmentesnek tudjuk nyilvánítani akkor végleges gyökértöméssel, és fedőtöméssel látjuk el a fogat. Amennyiben még nem gyógyult meg a fog akkor újabb gyógyszeres tömést helyezünk bele és addig ismételjük, amíg el nem tudjuk végezni a végleges tömést.

Következményei:

A gyökérkezelés eredményeként a fog elhal, hiszen eltávolítjuk a fogat tápláló ereket, idegeket amennyiben ez még nem következett be magától. Ennek következtében a fog érzéketlenné és törékennyé válik, ezért amennyiben szükséges csappal és/vagy koronával látjuk el a fogat a hosszan tartó megtarthatóság érdekében.

Nem lenne egyszerűbb kihúzni?

Minden esetben a fogorvossal együtt mérlegelni kell, hogy az adott fognak mennyi esélye van a gyökérkezelés sikerességére, ennek eldöntésére segítségünkre van a röntgenfelvétel, hogy lássuk minek is állunk neki. Amennyiben kevés esély van rá, hogy a fogat sikerül megmenteni a fogorvos javaslatot tesz az adott fog eltávolítására és konzultál ennek következményeiről.

Időpontfoglalás

Melyik fogászati szolgáltatásunkkal kapcsolatban érdeklődik?

Nyitvatartás
H-P
08:00 - 20:00
Sz
08:00 - 16:00
V
Zárva
Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons
A figyelmesség, tisztaság és profizmus mindig is kiemelt fontosságú a munkánk során. Az ilyen visszajelzések rengeteget jelentenek nekünk! Köszönjük! ❤️

☎️ Pest: +36 30 4 210 210 
📍 1157 Budapest, Nyírpalota út 95. 

☎️  Buda: +36 30 5 210 210
📍 1026 Budapest, Pasaréti út 7.

#androdental #androdentalfogaszat

A figyelmesség, tisztaság és profizmus mindig is kiemelt fontosságú a munkánk során. Az ilyen visszajelzések rengeteget jelentenek nekünk! Köszönjük! ❤️

☎️ Pest: +36 30 4 210 210
📍 1157 Budapest, Nyírpalota út 95.

☎️ Buda: +36 30 5 210 210
📍 1026 Budapest, Pasaréti út 7.

#androdental #androdentalfogaszat
... TöbbKevesebb

3 days ago
Látogassanak el budai rendelőnkbe is! 👇

Látogassanak el budai rendelőnkbe is! 👇Hogy juthat el hozzánk?
Rendelőnk a budai hegyek ölelésében várják, ahová nagyon egyszerűen eljuthat. Lássuk is, hogy jöhet el hozzánk!
🚌: 5, 91, 22A,22,222
🚋: 56A, 59, 61
Autóval érkezne? Semmi gond! Rendelőnk területén a parkoló kapacitásáig valamint a környező utcákban a parkolás ingyenes!

Kérjen időpontot most és látogasson el hozzánk!

☎️ +36 30 5 210 210
📍 1026 Budapest, Pasaréti út 7.

#androdental #androdentalbuda
... TöbbKevesebb

4 days ago

KATTINTS ÉS NYERJ!

Kedves Pácienseink!

2023.08.23-27-ig rendelőnk ZÁRVA TART!
Telefonos időpontfoglalás sem lehetséges ezen napokon!
28-án 8:00-tól várjuk hívásukat ismét, vagy kérjenek időpontot
IDE KATTINTVA!

ANDRO DENTAL TEAM